NYARALÁS KÖZBEN IS BEÜTHET A KRACH

Nyáron, nyaralás közben is előfordulhatnak a gyerekkel kisebb-nagyobb balesetek. Ilyenkor fontos, hogy a szülők felismerjék a veszélyes helyzeteket, és tudják, mikor van szükség orvosra, vagy mi az, amit maguktól is meg tudnak oldani például egy leégés, egy sebkezelés, vagy egy törött csont ellátása során. Természetesen ezekkel kapcsolatban is vannak tévhitek, mutatjuk a legelterjedtebbeket.

#1

TÉVHIT: Ha rá tud állni a gyerek a lábára, egészen biztosan nem tört el.


TÉNY

A csonttörés nem minden esetben látható szabad szemmel. Röntgennel az ilyen típusú végtagsérülések egészen biztosan észrevehetők.

MAGYARÁZAT

A szülők gyakran mondják a kezelőorvosnak, hogy szerintük nincs eltörve a csont, mert tudja mozgatni a gyerek. Ez nem feltétlenül igaz. Gyermekkorban gyakran előfordul az úgynevezett zömüléses (torus) törés, aminek fontos jellemzője hogy igen stabil törésfajta. Ebben az esetben a csont folytonossága nem szűnik meg, ellenben a csont adott helyen összetömörödik, a csonthártya pedig felgyűrődik. Ezek a törés egyébként nagyon jól gyógyul.

#2

TÉVHIT: Sebkezelés során a legjobb, ha alkoholos fertőtlenítőt használunk.


TÉNY

A sebet először langyos vízzel, majd valamilyen dedikált sebfertőtlenítővel, például jódtartalmú fertőtlenítő oldattal kell megtisztítani.

MAGYARÁZAT

Az alkoholos fertőtlenítés nyílt seben alkalmazva amellett, hogy csíp, a még élő szöveteket is károsíthatja.

#3

TÉVHIT: A tetanusz oltást nem kell megismételni.


TÉNY

A tetanusz oltást tíz évente célszerű megismételni.

MAGYARÁZAT

A hétköznapok során szerzett, olyakor banálisnak tűnő kisebb sérülések sok esetben a bakteriális felülfertőzésen túl a talajban található clostridium tetani nevű anaerob baktérium okozta tetanuszfertőzéssel is súlyosbodhatnak. Levegőtől, oxigéntől elzárt helyen a baktérium elszaporodik, méreganyagot (toxinokat) termel, amik a véráramba kerülve károsítják az izommozgató idegeket, megakadályozák az ingerületátvivő molekulák felszabadulását, melynek következtében a szervezetben izomgörcsök alakulnak ki. A tetanusz védőoltással megelőzhető.

#4

TÉVHIT: Felhős időben nem éghet le a gyerek.ó

TÉNY

Felhős és szeles időben kevésbé vesszük észre a napégést, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudunk leégni.

MAGYARÁZAT

Nem a nap fényétől, hanem az ultraibolya sugárzástól (UV) sérül a bőr, ennek pedig körülbelül 90 százaléka képes átjutni a felhőkön. Emellett visszatükröződik a homokról és a vízről is, így ugyanolyan súlyosan le tudja égetni a bőrt. Leégés esetén itassunk a gyerekkel sok vizet, és próbáljuk meg a lehető legjobban hűteni a bőrét, hogy megelőzzük a hólyagosodást. Erre a langyos vizes zuhany vagy  hideg vizes borogatás, napozás utáni hűsítő zselék alkalmazása a legjobb, jeget viszont semmiképpen ne használjunk!


Források: innen és innen.