LÁTÁS: MI AZ IGAZSÁG?

Biztosak vagyunk benne, hogy az alábbi, látással kapcsolatos tévhiteket minden szülő hallotta már. De minek mennyi az igazságtartalma? Mit higgyünk el, és mi az, amire csak legyintsünk? Lássuk csak!

#1

TÉVHIT: Csak akkor menjünk szemészorvoshoz a gyerekkel, ha panasza van.


TÉNY

Számos olyan szemprobléma létezik, amelyik eleinte nem okoz panaszokat, ezért nem vesszük észre időben.

MAGYARÁZAT

Gyermekkorban a legtöbb, látással kapcsolatos gond csak akkor lesz a szülő számára is feltűnő, ha a gyerek sokat dörzsöli a szemét, és egy idő után fájdalomra panaszkodik. A kisebb gyerekek ráadásul nem is nagyon tudják megfogalmazni a problémát, vagy észre sem veszik, hogy egyik szemükkel rosszul látnak. Miért? Mert a másik, egészséges szemüket használják. Intő jel lehet még az is, ha a gyerek kancsalít (a rosszul látó szemével). Éppen ezért van szükség rendszeres szemvizsgálatra!

A látásromlás a legtöbb esetben nem egyik napról a másikra következik be, hanem viszonylag hosszú időt vesz igénybe, ezért a hazai protokoll szerint csecsemőkorban, 3 éves korban, 6 éves korban, illetve később, iskolásként minden második évben  érdemes egy szemész szakorvosnak is látni a gyermeket!

#2

TÉVHIT: Ha egy gyerek nagyon közelről nézi tévét, akkor elromlik a szeme.

TÉNY

Egy felnőtt számára a közeli fókuszálás szemfáradtságot és fejfájást is okozhat, ám a gyerekeknél más a helyzet.

MAGYARÁZAT

Az ő szemük ugyanis könnyebben fókuszál közelre, mint távolra. Éppen ezért nem tragédia, ha alkalmanként közelebb ülnek le a tévéhez. Ha viszont csak és kizárólag úgy tévéznek, akkor érdemes elvinni őket egy szemészhez, mert az is lehet, hogy rövidlátók.

#3

TÉVHIT: Minél több sárgarépát eszünk, annál jobb lesz a látásunk.

TÉNY

A répában rengeteg A-vitamin van, ami elengedhetetlen a szervezet számára az egészséges látás fenntartásához.

MAGYARÁZAT

Bár az A-vitamin tényleg nagyon jót tesz a szemnek, a szervezetnek csak viszonylag kis mennyiségre van belőle szüksége, ráadásul a répán kívül sok más zöldségben (zöld, leveles zöldségek, halak, tejtermékek) is megtalálható. Ezeknek az ételeknek a fogyasztása segít adott szinten tartani a látást, de javítani egészen biztosan nem fogja. Tehát ha szemüvegesek vagyunk, nem az A-vitaminban gazdag ételek fogyasztásától javul majd meg a szemünk.

#4
TÉVHIT: Az erősebb szemüvegtől romlik a szem.

TÉNY:

Főként rövidlátók esetén a további látásromlás megelőzése céljából elengedhetetlen a megfelelő erősségű szemüveg.

MAGYARÁZAT:

A megfelelően kikorrigált szem esetében a fókuszpont az éleslátáshelyére  esik. Ha ez nem így van, rövidlátók esetében az ideghártyán olyan defókusz pontok keletkeznek, melyek a szem további növekedéséhez, így romlásához vezetnek. Nem megfelelő szemüveg esetén akár fejfájás is előfordulhat.

#5
TÉVHIT: Ha a gyerekek sokat számítógépeznek, elromlik a szemük.



TÉNY:

A hosszan tartó, megszakítás nélküli monitornézés szemszárazságot okoz. A  szabadban töltött idő rövidlátás megelőzésében kiemelkedő és a benti tevékenységek (közeli munka) gyorsítják a rövidlátás progresszióját.

MAGYARÁZAT:

Nem a monitortól romlik el a szem, hanem a pislogás hiánya okoz szemszárazságot, szemfájást. Érdemes ezért számítógépezés közben óránként néhány perc szünetet beiktatni. A látásromlás elkerülésében fontos szerepet kap a napfény, a D-vitamin, és a gyakori távoli fókuszálás. A rövidlátók száma az elmúlt évtizedekben megnövekedett, aminek számos oka lehet, de jelentős kockázati tényezőként tartják számon a városi életet (kevesebb szabadban eltöltött idő) és sok közeli fókuszálást igénylő  (mobiltelefonokat, számítógép) szemhasználatot.