A LÁTÁSSÉRÜLÉS, MINT FOGYATÉKOSSÁG

A hallássérülés mellett az érzékszervi fogyatékosságok közé tartozik a látássérülés is. Látássérültek azok az emberek, akiknek a látása már születésétől fogva nem tökéletes, vagy később bármilyen oknál fogva visszafordíthatatlanul elromlik. Ezeknek az embereknek az integrálása a társadalomba éppen annyira fontos, mint a jól látó társaiké.

A látássérülések oka tulajdonképpen vagy a szem valamelyik részének, vagy az ingerközvetítő látóidegnek a fejlődési rendellenessége, betegsége, sérülése. Emellett a kérgi látóközpont sérülése következtében kialakult működési elégtelenség is látássérülésnek minősül.

Ahhoz, hogy tisztában legyünk azzal, milyen adatok alapján, és milyen mértékben minősítenek valakit látássérültnek, meg kell ismerkednünk a látásélesség, vagy vízus fogalmával. Ennek a szemészeti szakkifejezésnek a segítségével azt határozzák meg, hogy kinek mennyi a látásmaradványa. A vízus a retina felbontóképességét kifejező mérőszáma, ami a látássérülés fokát a teljes látás százalékában vagy tört formájában adja meg. A vízus jele (V) után két sorban találhatóak a két szem látásélességét jelző számok: felül a jobb, alul a bal szemre vonatkozóan.

HOGYAN LESZ A LÁTÁSSÉRÜLÉSBŐL FOGYATÉKOSSÁG?

Értelmezés kérdése. A látássérülést ugyanis több szűrőn keresztül vizsgálhatjuk. Orvosi értelemben az a látássérült, akinek látásállapota eltér a normálistól, de mivel ez egy nagyon tág értelmezési kör, ezért ezt fogalmat a köznyelvben nem pontosan így használjuk.

A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségéről szóló 1998. évi XVI. Törvény szerint:

 „fogyatékos személy: az a személy, aki tartósan vagy véglegesen olyan érzékszervi, kommunikációs, fizikai, értelmi, pszichoszociális károsodással - illetve ezek bármilyen halmozódásával - él, amely a környezeti, társadalmi és egyéb jelentős akadályokkal kölcsönhatásban a hatékony és másokkal egyenlő társadalmi részvételt korlátozza vagy gátolja.” Ezek alapján jogi értelemben a látássérülés fogyatékosságként kezelendő, ha az az adott személyt gátolja a mindennapi életben.

Munkaügyi szempontból sincs ez másként, hiszen bizonyos szakmák végzéséhez meghatározott látásteljesítményre van szükség. Ha az nincs meg, a munka nem elvégezhető.

Pedagógiai értelemben az a látássérült, akinél a két szemen korrekcióval mérhető látásélessége az ép látás 30%-a (V: 0,3) vagy ennél kisebb, illetve látótérszűkülete nem több 20 foknál.

FOKOZATOK MÁRPEDIG VANNAK

A REHABILITÁCIÓ SZEREPE GYERMEKKORBAN

A látássérültek rehabilitációjának gondolata Magyarországon először a millennium idején fogalmazódott meg. A látássérült gyerekeket a Vakok Állami Intézetében készítették fel az önálló életre, a felnőttek rehabilitációja csak sokkal később, 1980 után kapott szárnyra.

Gyermekkorban az ép látók közé történő beilleszkedésen van a hangsúly. A gyengénlátó, aliglátó és vak gyermekek sajátos nevelési igényű tanulók lesznek. Pedagógiai nevelésükhöz általában nem elég az általános pedagógiában megszokott eszköz- és módszertár alkalmazása, oktatásukban nagy szerepet kap az innovatív látásmód. Amennyiben nincs lehetőség a hagyományos írás és olvasás megtanítására, és itt főleg az aliglátókra és a vakokra gondolunk, a Braille, vagy másnéven pontírás-olvasás megtanítása az egyik legfontosabb cél.

Mitől más ez a módszer? A Braille írás egy speciális technikát alkalmaz, ahol az ABC betűi és az írásjelek egy hatlyukú rendszerben jelennek meg. A betűket hátulról domborítják ki a betűk tükörképi párja szerint. Tehát ezzel a technikával a vak emberek gyakorlatilag is képesek lesznek az írásbeli kommunikáció feldolgozására, az önálló olvasásra, a muzikálisabbak pedig még kottát is tudnak olvasni a segítségével.

A LÁTÁSSÉRÜLÉS UTÁN IS VAN ÉLET

Ha a látás sérül, akkor az ember már nem képes úgy végezni ezeket a tevékenységeket, mint korábban. Az elemi és a foglalkozási rehabilitációnak pedig éppen az a célja, hogy a látássérült embereket integrálja a társadalomba: segítségével nem kell aggódni az oktatásuk, képzésük miatt, emellett pedig a látássérülésből fakadó mentális és szociális problémákra is megoldási alternatívákat nyújt.

Mivel a látássérültek életében kiemelt helyet foglal el az önállóság, ezért a mindennapos tevékenységek elvégzésének meg- vagy újratanulása, a biztonságos és praktikus technikák elsajátítása és a segédeszközök megismerése nagyon fontos részét képezi a továbblépésnek.

Míg az elemi rehabilitáció többféleképpen (otthontanítás, bentlakásos forma, ambuláns) történhet, addig a foglalkozási rehabilitáció elsősorban ambulánsan valósul meg. A lényeg, hogy a látássérültté vált ember és környezete minden segítséget megkapjon ahhoz, hogy a látás elveszítéséből adódó nehézségekkel meg tudjon birkózni, émellett pedig lélektanilag is támogató környezet vegye körül.

FORRÁSOK:
Dávid Andrea-Dr. Gadó Márta-Csákvári Judit:
Látássérült emberek elemi és foglalkozási rehabilitációja, Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány, 2008.

Táguló horizont: Pedagógusoknak az együttnevelésről, Országos Közoktatási Intézet, 2004.
Locsmándi Alajos-Losoncz Mária–Kőpatakiné Mészáros Mária–Vargáné Mező Lilla: Ami a kategóriák mögött van

Motiváció Közhasznú Alapítvány: A látássérülés definiciója

TOVÁBBI CIKKEK A TÉMÁBAN:

A sérült emberek tényleg nem túl okosak?

A hallássérülés beilleszkedési problémákat okozhat

A szem időskori megbetegedései

Szemüveg vagy kontaktlencse?